
Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Palota Munkapróba Központ megnyitóján a kormány támogatásáról biztosított minden olyan céget, amely munkalehetőséget teremt a megváltozott munkaképességű emberek számára, hogy kiléphessenek kényszerű bezártságukból, értéket teremthessenek és közösséget találhassanak – áll az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleményében.
Czibere Károly hangsúlyozta, a kormány társadalompolitikájával megegyezik az a szemlélet, amely életre hívta a Palota Munkapróba Központot is, miszerint mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy előre léphessen az életben. Kiemelt célunk a foglalkoztatás növelése, azt szeretnénk, ha minél több megváltozott munkaképességű ember kapna lehetőséget, hogy a passzivitásra kárhoztató segély helyett munkából éljen.
A hetekben tárgyalta az Országgyűlés az Országos Fogyatékosságügyi Programot és fogadták el a pártok egyöntetűen a hosszú távú stratégiát, melynek egyik központi eleme a foglalkoztatás. 2010 óta kétszeresére, csaknem 80 ezerre emelkedett a megváltozott munkaképességű személyek száma, akik ma valamilyen foglalkoztatási jogviszonyban dolgoznak.
A cégeknek ma érdemes minél több megváltozott munkaképességű embernek munkát adni, foglalkoztatásukhoz újabb eszközöket vásárolni, mert a kormány hosszútávon kiszámítható, fenntartható fejlesztési, szabályozási és finanszírozási környezetet biztosít a számukra. Tavaly év végén a minisztérium 2,67 milliárd forintos egyszeri fejlesztési forrást juttatott az akkreditált rehabilitációs foglalkoztatók részére, s a közelmúltban döntött 2 milliárd forint többletforrásról, amelyet további 1000 fő megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatására lehet fordítani, a projektben eddig létrejött több mint 6600 munkahelyen felül.
A Palota Munkapróba Központ legfőbb célja olyan álláskereső megváltozott munkaképességű személyek betanítása, munkaszocializálása, felzárkózásának elősegítése és munkába állítása, akik hátrányos helyzetükből adódóan nem, vagy csak nehezen tudnak elhelyezkedni a nyílt munkaerőpiacon.
Forrás:http://www.hrportal.hu/c/a-kormany-mindenkit-tamogat-aki-megvaltozott-munkakepessegut-alkalmazna-20150422.html